FŐOLDAL PROJEKTEK LETÖLTÉSEK FÓRUM ONLINE OLDALUNK TÁMOGATÁS
13 évesek lettünk!
kép

13 évesek lettünk!!!

Ezúttal egy ilyen cuki tortával szeretném köszönteni a csapat megmaradt tagjait, és a lelkes fanokat is, akik még az utóbbi időszak után is kitartanak mellettünk!

2009-ben 3 fiatal lány úgy döntött - a Skip Beat! anime/manga rajongás miatt - hogy egy csapatot alkotva örömet szerez mindazoknak, akik hozzájuk hasonlón éreztek e mű iránt.
E szellemben alkottunk eddig és szeretnénk folytatni, amíg lehet.
Bár a csapat az évek során sokat változott, még ennyi idő után is vagyunk páran, akik nem adták fel, bármi történt is ezalatt a hosszú idő alatt.
Mind a csapat, mind a magam nevében nagyon hálás vagyok kedves támogatóinknak, és drága csapattagjaimnak, akik segítsége nélkül egyedül ki tudja hol lennék, lenne ez a csapat is.
Noha közel se olyan mennyiségben érkeznek újabb és újabb projektek, mint mikor még jóval többen voltunk és jóval fiatalabbak:), remélem - ahogy eddig is - alig várjátok a folytatást!
Éppen ezért, ahogy minden évben, most is készült pár ajándék, amik a hétvége során érkeznek.
Első körben elkezdtek felkerülni az SB manga fejezetek a letöltésekbe, hisz oly sokan kértétek már. (A régebbi követőink tudják, hogy annak idején bizony painttel folytak a munkálatok, és ezen "műveket" idővel igyekszünk majd finomítani - ezért se terveztem feltenni őket - szóval legyetek kíméletesek)

Mégegyszer, nagyon hálásak vagyunk nektek!


Hozzászólások
#1 | Katja-sama - szeptember 24 2022 07:18:08
Boldog születésnapot a csapatnak! :)
#2 | szokola - szeptember 24 2022 08:12:15
Gratulálok a 13 évhez, nem sok csapat van, amelyik, a kezdeti leleksedés után, ilyen sokáig megörvendeztet minket újabb és újabb fordításokkal. Nagyon köszönöm a kellemes perceket, amit a fordításaitokkal okoztatok. Reméjem még sokáig élvezhetjük munkátokat.
#3 | Slax - szeptember 24 2022 21:54:56
:happy2:
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
©

Üdvözöllek a Shigatsu Team oldalán!

Hogy mivel is foglalkozunk?

Nálunk saját készítésű feliratokat, manga fordításokat találsz. Leginkább Shoujo animével/mangával/live-actionnal/doramával foglalkozunk.
Ha jobban meg akarsz minket ismerni,
használd a fórumot, ott megtalálhatsz minket.
Letöltéshez be kell jelentkezned, ha még nem
vagy tag regisztrálj!

Belépés

Elfelejtett jelszó?

Még nem vagy tag? Regisztrálj!

Regisztrálj, beszélgess a fórumokon, vagy
kommentbe mond el véleményedet munkáinkról.
Regisztráció után hozzáférhetsz a csapat által készíttet feliratokhoz és mangákhoz.

gomb gomb gomb gomb kep




Szavazás
Ha te lennél Kyoko, melyik bishit választanád?

Sho
Sho
3% [2 Szavazat]

Ren
Ren
88% [51 Szavazat]

Reino ( Vie Ghoul)
Reino ( Vie Ghoul)
3% [2 Szavazat]

Hikaru (Bridge Rock)
Hikaru (Bridge Rock)
2% [1 Szavazat]

Kijima (Dark Moon)
Kijima (Dark Moon)
0% [0 Szavazat]

Murasame (Tragic Marker)
Murasame (Tragic Marker)
2% [1 Szavazat]

Egyik se az igazi, jön majd még jobb is
Egyik se az igazi, jön majd még jobb is
2% [1 Szavazat]

Szavazatok: 58
Szavazáshoz be kell jelentkezni
Elindult: 30/12/2015 17:19
Lezárult: 06/02/2016 10:52

Archívum

gomb

Korábbi számok itt!

Felhasználók
Online vendégek: 1

Online tagok: 0

Regisztráltak: 2,903
Legújabb tag: baboss
Security System 1.9.0 © 2006-2008 by BS-Fusion Deutschland

Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

13/04/2022 15:47
Köszönöm szépen a munkátokat!

13/04/2022 15:42
Sziasztok!Szeretné
m megkérdezni a Skip Beat dorama feliratait,videoit
letölthetővé tudnátok-e tenni,vagy lemaradtam róla?Mindig lesz olyan (mint én is) aki most ismerkedik ezzel a világgal.

06/03/2021 12:09
INFÓ Megkaptam a 208as SB feji fordítást, így hamarosan lesz friss, beletelik azért egy jó hétbe biztos, de igyekezni fogok!

10/08/2020 15:56
Kitartást a felújításhoz ;)

10/08/2020 15:49
Szia Lucy-chan! A régebbi szorgalmam a fordítás terén évről évre nagyon csökkent. Kaname, Renee és Lindy tartja itt a frontot főleg. Ilyen ez a felnőtt lét :) Vírusnak kevesen örülnek (én sem örülök).